Veszélyes lehet a por

Nehéz különösebben megrémülni a portól. A por persze zavaró, de nem annyira, hogy túlságosan aggasztana minket. Ám mint arról a Time honlapján olvashatunk, az Arizonai Egyetem környezetvédelmi tanszékének két tanára, David Layton és Paloma Palmer kutatásai új fényben tüntetik fel ezt a „porosnak” tűnő témát.

A két kutató már azelőtt sokat tudott a témáról, hogy belevágott volna abba a vizsgálatba, amelynek eredményéről cikk írt, és azt nemrég közlésre elfogadta az Environmental Science and Technology című szakfolyóirat. Sokan boncolgatták már a múltban is, miből áll a por, vegyészek és házépítők egyaránt. Az arizonai egyetemi tanárok kiinduló adataikat egy holland és egy amerikai tanulmányból merítették.

Kiváltképpen az amerikai felmérés volt széles körű, hat középnyugati államra terjedt ki. Layton és Beamer felhasznált egy, a kaliforniai Sacramentóban végzett vizsgálatot is, amely az ólommérgezésre összpontosított.

Az egyes háztartások porának összetétele természetesen változó: függ az éghajlattól, az épület korától és a benne élő személyek számától, de a lakók főzési, takarítási és dohányzási szokásaitól is. Ám a por szinte mindenütt olyan anyagok elhullatott részecskéinek valamilyen kombinációjából áll, mint amilyen az emberi bőr, az állati szőrme, bomló rovarmaradványok, ételtörmelékek, kötszerek és ruhák, ágyneműk és más textíliák, a lakásba bevitt talajdarabkák, pernye, a főzés és a dohányzás során kibocsátott elemek. És – igencsak aggasztó módon – ólmot, arzént is tartalmaz, sőt DDT is található benne.

„Még rengeteg további összetevőjét sorolhatnánk – magyarázza Beamer. – A por a legkülönbözőbb dolgok és anyagok alkalmi keveréke, amelyekről valószínűleg lehetetlen teljes listát készíteni”.

Ám a por anyaga nem minden. A különböző darabkák, maradványok és részecskék ugyanis igen eltérő módon viselkednek, és az általuk támasztott egészségügyi kockázatok is különbözők. Hogy ezeket a tényezőket alaposabban megvizsgálhassa, Layton és Beamer kialakított egy számítógépes algoritmust, amely figyelembe vette a porrészecskék méretét, forrását és azt, hogy mennyire mérgezőek, milyen könnyen jutnak be a házba, illetve kikerülhetnek-e valaha is onnan, és ha igen, miként. Ezekből az adatokból már legalább hozzávetőlegesen következtetni lehet arra, hogy milyen és mekkora terhet ró a por az ember otthonára.

Légáramlattal, cipőtalpon

Általános szabálynak tekinthető, hogy a háztartási por nagyobb része, mintegy 60 százaléka kívülről ered, részben az ablakon, ajtón át kerül be a légáramlattal, jelentős arányban azonban a cipők talpán jut be a házba. A kisebb, 28 és 49 mikron (ezredmilliméter) közötti méretű porrészecskék megtapadva ottmaradnak a cipőn, a többit azonban lerázzuk odabent.

A levegőben keringő porszemcsék nagyobbik része lerakódik, de minden otthonban sajátos tényezők határozzák meg, hogy összesen mennyi telepszik meg belőlük. „Itt Arizonában, ahol ablakainkat az év legnagyobb részében nyitva tartjuk, az éghajlat pedig száraz, feltehetően több por rakódik le lakásainkban” – mondja Beamer.

Az ipari központokban és a füstös városokban ugyancsak sok a por, bár eltérő okokból.

Nem kell különösebben nyugtalankodni az egyszerű piszokrészecskék vagy az olyan szerves anyagok hatásától, mint a pollen (bár az utóbbi allergiát okozhat), de az ólom, az arzén és a DDT már sokkal komolyabb veszélyt jelent. A légkörben található arzénnek mintegy harmada természetes forrásokból, főleg vulkánokból származik. A többi a bányászatból, kohászatból, fosszilis üzemanyagok elégetéséből vagy más ipari folyamatokból ered. Még a viszonylag alacsony koncentrátumú arzén sem veszélytelen, főleg a kisgyerekekre nézve, akik a padlón játszanak, és kezüket a szájukba veszik. Ugyanez érvényes az ólomra, amely kisebb mértékben származik a falfestékből, mint ahogy az emberek többsége feltételezi: inkább az autók kipufogógáza, a kohósítás és a talaj a forrása. „A padlóról felszedett ólom jelentős, meghatározó tényező a gyerekek vérének ólomszintjében” – írja a két kutató tanulmányában.

Az, hogy a háztartási por ma is tartalmaz DDT-t, a legtöbb embert meglepi, mivel ezt a rovarirtót az Egyesült Államokban már 1972-ben betiltották. Csakhogy egy ház olyan, mint az élő szervezet: ha egyszer felszív egy mérgező anyagot, esetleg soha többé nem lehet megtisztítani attól. „Az otthonainkban található por, különösen a szőnyegeinkbe és bútorainkba mélyen beivódott por olyan anyagok összessége, amelyek az építmény élettartama alatt gyűltek össze, és tartalmazza mindazokat a vegyi anyagokat, amelyek valaha is bekerültek a ház falai közé” – mutat rá Layton és Beamer.

Azokat az alkotóelemeket, amelyek a falakon belül keletkeznek, sokkal könnyebb mérni és ellenőrizni. Minél több ember lakik egy házban, annál több bőrmaradvány lesz, minél több háziállat, annál több állati szőrzetrészecske. És ahogy az anyukák mindig is figyelmeztetetik gyermeküket: minél többet mászkálnak evés közben, annál több ételmorzsa kerül a padlóra, következésképpen annál több rovar lesz, amely aztán elpusztul, szétbomlik, külön összetevőként szolgálva a porhoz. A konyhai és a cigarettafüst valójában csupán csekély hányadát alkotja annak, ami a padlón és a különböző felületeken halmozódik fel – ugyanis a füstöt alkotó részecskék olyan kis méretűek, hogy inkább a levegőbe emelkednek, és ott lebegnek vagy más felületekre kerülnek.

Otthonaink természetesen sohasem lesznek pormentesek, de mindig vannak lehetőségek a portartalom csökkentésére – és fontos is erre törekedni. Az emberi hámsejtettek táplálkozó ízeltlábúak, a poratkák olyan allergéneket termelnek, amelyek asztmát és más allergiákat okozhatnak. Ugyanez vonatkozik a csótányporra, különösen a városokban. Senkit sem kell külön meggyőzni arról, hogy ajánlatos megszabadulni az arzéntől: a jó hír az, hogy mintegy 80 százalékát egyszerűen el lehet távolítani, méghozzá a padló rendszeres tisztításával.

(Forrás: NetAmbulancia.hu.)