A szteroidok mellékhatásai
Nagyobb dózisban vagy hosszabb időn át adva a kortikoszteroidok élettani hatásai túlzott mértékűvé válnak, és ez mellékhatások kialakulásához vezet. A kortikoszteroidok legjelentősebb mellékhatása, hogy hosszú távú, vagy nagy dózisú alkalmazás után hirtelen abbahagyáskor mellékvesekéreg-elégtelenség tünetei mutatkoznak.
Ennek oka, hogy a kívülről bevitt szteroid hatására csökken a mellékvesekéreg hormontermelése, sőt a szerv csökevényesedni kezd. A helyreállításhoz legalább 2 hónap szükséges, ezért egyszerűbb megelőzni a bajt.
Ezért van az, hogy hosszú távú kezelés után fokozatos adagcsökkentéssel állítják le a terápiát. Rövid idejű, nagy dózisú kortikoszteroid kezelést is sokszor úgy folytatnak le, hogy az első nap nagy dózist adnak, majd minden nap egyre csökkentik azt.
A mellékvesekéreg-elégtelenség kockázata miatt nagyon fontos, hogy minden beteg szigorúan betartsa az orvos által előírt szigorú gyógyszerszedési sémát.
Fokozott fertőzésveszély kortikoszteroid kezelés alatt
A kortikoszteroidok immunrendszert gátló hatásának következménye, hogy a fertőzésekre vagy sejtkárosodásokra bekövetkező immunválasz csökken. Az említett események láz nélkül, jó közérzet mellett, gyulladásos válaszreakció nélkül idézhetnek elő komoly elváltozásokat. A nyugvó betegségek fellángolhatnak, az egyidejű fertőzések pedig súlyos következményekkel járhatnak. Jó példa erre, ha asztmára inhaláló készülékes szteroidot alkalmazunk, akkor használat után mindig kötelező a száj- és toroköblítés, különben a helyi immungyengítés miatt Candida-fertőzés léphet fel.
Szteroidok alkalmazáskor nem ajánlott védőoltások beadatása sem, ugyanis az immunrendszer gyengesége miatt nem biztos, hogy kialakul a megfelelő védettség, sőt élő oltóanyagok esetén még a fertőzésveszély is fennáll. Alkalmazásuk alatt gyakori a gyomorfekély kialakulása, vagy a már meglévő fekélyek kiújulása, súlyosbodása, ami egyrészt a fekélyt okozó Helicobacter pylori nevű baktérium elleni csökkent védekezés miatt van, másrészt hozzájárul a mellékhatásként jelentkező megnövekedett savtermelés is.
Más fekélyképző szerekkel, mint például a nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel, szalicilátokkal, vagy alkohollal együtt szedve szintén nő a fekélyek kialakulásának és a gyomorvérzés valószínűsége. Fekélyben szenvedőknek ezért nem ajánlott kortikoszteroidokat szedni.
A szteroidok és a cukorbetegség
A kortizon emeli a vércukorszintet, a kortikoszteroidok pedig olymértékben felerősítik ezt a hatást, hogy akár cukorbetegség is kialakulhat. Az egyidejűleg alkalmazott inzulin vagy más vércukorszint csökkentő gyógyszerek hatását emiatt csökkentik. A kortikoszteroidok szedése a fehérjeszintézist csökkenti, a fehérjelebontást pedig fokozza, összességében csökkenti az izmok fehérjemennyiségét, ami izomgyengeséget okozhat. A fehérjehiány gyermekeknél a növekedést is lassíthatja, emiatt ők nagyon érzékenyek a kortikoszteroidokra.
Gyulladásgátlóként vagy immunszuppresszív szerként adva nagy dózisban a kortizon-túladagolás tüneteit produkálhatják, vagyis Cushing-kór fejlődhet ki. A kortizon az emésztőrendszerben csökkenti a kalcium felszívódását, míg a vesében növeli az ürítését. Ezáltal csökken a kalcium mennyisége, ami arra kényszeríti a szervezetet, hogy a csontokból mobilizáljon kalciumot. Fokozódik a csontbontás, mialatt a csontépítés üteme lelassul. Ezenkívül a kollagénbontás is fokozódik, míg a kollagén szintézise szintén csökken. A mellékvesekéreg kortizonjának ezirányú hatásai nem jelentősek, viszont a nagy dózisú, vagy hosszútávon szedett kortikoszteroidok csontritkulást is okozhatnak mellékhatásként. Akik már eleve csontritkulásban szenvednek, azoknak nem ajánlott a szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása.
A szteroidok és más gyógyszerek
A kortikoszteroidok mellékhatásként csökkentik a vér káliumszintjét, főleg azok a hatóanyagok, melyeknek a só-vízháztartásra is van hatásuk. Ez önmagában nem jelentős, viszont más káliumszint csökkentő gyógyszerekkel, például egyes vízhajtókkal, hashajtókkal, nem-szteroid gyulladáscsök- kentőkkel együtt szedve súlyos következményei lehetnek. Az alacsony káliumszint a szívglikozidok hatását erősíti, és szívritmuszavarok kialakulásához vezethet. Sok idegrendszeri mellékhatást is előidézhetnek a kortikoszteroidok, például csökkentik a görcsküszöböt, vagyis nagyobb a görcsök kialakulásának esélye.
Befolyásolják a hangulatot, a viselkedést, az ingerlékenységet, eufóriát, depressziót vagy pszichotikus tüneteket okozhatnak. Fokozzák a véralvadékonyságot, és véralvadásgátlók hatását gyengítik. Lázat, menstruációs rendellenességeket, szürkehályog-képződést, és vérnyomás-emelkedést is okozhatnak. Hatásukra a sebgyógyulás elhúzódóbbá válik.
(Forrás: WEBBeteg.)
Címkék: immunrendszer, kortikoszteroidok, következmény, mellékhatások, mellékvesekéreg, nagy dózis, sejtkárosodás, szteroidok
Visszakövetés saját weboldalról.