Porcicák rabjai

Állandóan törölgetsz? Nem tudsz elaludni, ha valaki elöl hagyott egy poharat? Minduntalan takarítasz, porszívózol, és mosogatsz? Honnantól számít betegesnek az ilyen és ehhez hasonló – egyébként hasznos – tevékenység?

A takarítási kényszer alapvetéseiről Berky Tamás klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológust kérdeztük meg.

Mikor nevezhetjük a takarítást kényszeresnek?
Könnyen megkapja a családjától ezt a diagnózist, aki gyakrabban takarít, mint ahogy a többieknek kényelmes lenne. Persze az is fontos jelzés, ha a környezetének és saját magának is zavaróak az illető tisztasági intézkedései, de önmagában ez még nem elég. Az igazi kényszeres takarítás nem döntés kérdése. Az illető egyszerűen kénytelen takarítani, különben elviselhetetlen szorongás hatalmasodik el rajta. Jellemzően ő is tudja, hogy ez már túlzás, gyakran küzd is ellene, mégis muszáj állandóan a tisztasággal foglalkoznia. Akarja, amit nem akar – ez a kettősség, amitől szenved, és amiben a mélyebb probléma leképeződik.

Mik lehetnek az okai egy ilyen kényszeres tevékenység kialakulásának?

Ugyanazt a pszichológiai tünetet (esetünkben a kényszeres takarítást) számtalan különböző mélyebb ok is kiválthatja, és ugyanaz az ok más és más embernél eltérő tünetekben jelentkezhet. Mindenkinek a saját, egyéni életútját, belső konfliktusait kell megismernünk ahhoz, hogy a kényszer eredetét kideríthessük. Van például, aki a kényszergondolatainak következtében jóvátételeként takarít. Esetleg valamilyen nagyobb bajt akar vele megelőzni. Mások – anélkül, hogy ennek tudatában lennének – a családjukat kontrollálják takarítás ürügyén, esetleg mártírként szeretnének együttérzést kiváltani (ezért is lehetnek igen bosszantóak). A háttérben mindig valamilyen mélyebb konfliktusból eredő erős szorongás áll, amit a kényszercselekvés „megköt”. Fontos ezek feltárása, máskülönben megeshet, hogy a látszólag gyógyult kényszerbeteg hamarosan tünetet vált, és mondjuk fóbiákat vagy pánikbetegséget fejleszt ki.

Honnan ismerhető fel, ha ez a folyamat elkezdődik?

Általában fokozatosan erősödnek fel a tünetek. Enyhébb formái, a rigolyák, az egyéni vagy családi rituálék bárkinél előfordulnak, ez teljesen normális. Az ismétlődő cselekvések azt az érzést erősítik, hogy kontrollálni tudjuk az életünket, a világot, ezáltal csökkentik a szorongásunkat. Akkor kell gyanakodni, amikor a dolog állandósul, és a megszokott életvezetés rovására megy. Amikor fontosabb lesz, mint a kedvenc időtöltések vagy az emberi kapcsolatok. Olyankor viszont érdemes lépni, hiszen minél korábbi fázisban kezdenek foglalkozni a problémával, annál kevésbé rögzül, tehát annál egyszerűbb a gyógyítása.

(Forrás: 4szoba.hu)