A legerősebb szárazföldi előlények a Földön
Készült egy lista a világ 10 legerősebb szárazföldi élőlényéről, aszerint, hogy milyen a teherbírásuk, közölte a The Telegraph. Egy litván férfinak, Zydrunas Savickasnak köszönhetően, az ember is a listán található. A legerősebb állat a világon az atka, az ember a lista közepén, a hatodik helyen helyezkedik el, míg a grizzlymedve az utolsó, tízedik helyen található.
1. Atka
Egy négyzetméternyi területen több százezer ilyen élősködő található a porban. Az atkák az ember környezetében élnek, elhalt bőrsejtekkel, és más szerves anyagokkal táplálkoznak. Egy ember naponta 1,5 gramm bőrsejtettől szabadul meg, ami elég eledelül szolgál egymillió atkának. Egy átlagos atka hosszúsága 420, szélessége kb. 300 mikrométer. Ez a mikroszkopikus parazita a világ legerősebb állatainak listáján az első helyet foglalja el, mert elbírja saját súlyának az 1180-szorosát, ami olyan, mintha egy ember 82 tonna súlyt cipelne.
2. Galacsinhajtó bogár
Az egyiptomi mitológiában ez a rovar a szkarabeusz néven ismert. 1141-szer nehezebb terhet cipel, mint a saját testsúlya, ami megegyezik annak az embernek a teljesítményével, aki 6 autóbuszt húz. Ezeknek az állatoknak a hosszúsága három és ötven milliméter között mozog.
3. Erdei hangya
Állkapcsaival hatalmas adag levelet képes felaprítani, amely testsúlyának ötvenszerese is lehet. Olyan, mintha egy ember felemelne két és fél tonna terhet. Ezek a hangyák alkotják a világ egyik legösszetettebb közösségét, ahol akár nyolc millióan is élhetnek különböző funkciók és csoportok szerint.
4. Gorilla
Ez az állat saját súlyának tízszeresét bírja el, közel két tonnát. A hím gorillák elérhetik az 1,75 méter magasságot, a 200 kg súlyt, és az 50 év élettartamot.
5. Koronás sas
Ez az első és az egyetlen madár a legerősebb állatok listáján. A nyár folyamán 16 kg tetemet képes cipelni, ami 14-szer nehezebb saját súlyánál. A koronás sas erős, és agresszív vadász, aki majmokat, és kisebb antilopokat öl. Szárnyfesztávolsága kb. két méter, és hatalmas fészket csinál, amely két méter széles, és három méter mély. A fészeképítést kétévente megismétli, melyből öt hónapot tölt el a készítésével.
6. Ember
Hogy az ember is ezen a listán lehet, ezt kizárólag Zydrunas Savickasnak, a világ legerősebb emberének köszönhető, aki súlyának kétszeresét képes vinni. A litván Savickas (34) 1,9 méter magas. Padról 285 kg-ot, álló helyzetből pedig 407 kg-ot emelt fel. Egy átlagembernél ezek az adatok 65, és 90 kg. Savickas ötször erősebb az átlagembernél.
7. Tigris
A tigrisek testük súlyának kétszeresét bírják cipelni, mintegy 540 kg-ot. Ez az állat az orrától a farkáig 3,3 méter hosszú, és átlagos testsúlya 300 kg. Termetes mérete ellenére 64km/h sebességgel fut. Egy tigris a mancsával képes betörni egy tehén koponyáját.
8. Elefánt
Ezek az állatok legfeljebb kilenc tonnát képesek cipelni, ami 1,7-szer nagyobb, mint saját súlyuk. Az elefántok a legnagyobb szárazföldi állatok és 70 évig élnek. A legmagasabb eddig mért elefánt 4,2 méter magas, ami teljes egy méterrel magasabb az átlagnál. Egy újszülött elefánt súlya kb. 120 kg.
9. Szarvasmarha
Ezek az állatok saját súlyuk másfélszeresét bírják el. Az egész világon a szarvasmarhát általában a szántóföld megmunkálására, és kocsi vontatására használják.
10. Grizzlymedve
A medvék súlya születésükkor mintegy 0,5 kg, ám egy kifejlett grizzly 550 kg. Amikor hátsó lábaira áll, eléri a 2, 5 méter magasságot. A grizzly 55 km/h sebességgel is futhat, és gyorsabban mozog felfelé, mint lefelé. A szabad természetben 30 évig élnek.
(Forrás: The Telegraph.)
Címkék: Föld, legerősebb, lista, poratka, világon
Visszakövetés saját weboldalról.